Nincs kampány, szóval csak a Mi Hazánk törődik a székelyekkel

Érdekes valóságról fest absztrakt képet amikor március 10-én, a székely szabadság napján csak a Mi Hazánk Mozgalom helyez el koszorút egy megemlékezésen. Természetesen ezen nincsen meglepő. Kiváltképp, ha valaki ismeri a Fidesz azon politikai hozzáállását, mely szerint kampányidőszakon kívül nem is fontos a határon túli magyarság helyzete.

És természetesen itt ezt a balosoknak is ugyan úgy fel lehet róni, de hát tőlük nem is várt mást az ember, hiszen Fekete-Győr-Románbarát András óta meg sem lepődünk semmin. Ellenben egy magát nemzetinek valló Fidesztől azért ez az elvárás teljesen reális lett volna.

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, és a Mi Hazánk egy másik alapító tagja, a székely származású Markó István viszont nem csak részt vette a megemlékezésen, hanem a Mi Hazánk Mozgalom nevében koszorút is helyeztek el az emlékműnél.

A 104 évvel Trianon után is túlnyomóan magyarlakta Székelyföld autonómiájának ötlete Dócs Dávid szerint egy igen is életképes és jogos törekvés. Szerinte az erdélyi magyarok megérdemlik, hogy a magyarságukhoz való ragaszkodásuk legalább ily módon kifizetődjön. Éppen ezért az anyaországból egyedüli képviselőként vett részt a marosvásárhelyi rendezvényen.

Mint írja az erről szóló posztjában, „Számunkra a nemzetpolitika nem csak a retorikában, de a tetteinkben is fontos! Hisszük, hogy a dolgok csak akkor változnak, ha teszünk értük. Kiállunk székely testvéreink mellett, s ami nekik fontos, az nekünk is!”

Isten éltesse sokáig székely testvéreinket!

Ha tetszett a cikk, kövessen minket Facebookon és olvasson tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Helyi Közéleti Nógrád

Salgótarjánban annyira nem is Fideszellenes a Nép Pártján

Salgótarjánban a Nép Pártján annyira nem is Fideszellenes, különös tekintettel arra, hogy a jelenlegi polgármesterjelöltjük, Rákos Tamás 2019-ben még a Fidesznek kampányolt. Mondják, hogy fejétől bűzlik a hal. Hiába, hogy Jakab Péter a Parlamentben visszataszító kocsmastílusban, habzó szájjal szidja a kormányt, a háttérben már közel sem ilyen visszautasító. A hitelesség példaképét nagy szeretettel játszó Jakab […]

Továbbiak
Belföld Közéleti

Első ellenzéki pártként adta le ajánlásait a Mi Hazánk

„Első ellenzéki pártként adta le az európai parlamenti választásokhoz szükséges ajánlásokat a Mi Hazánk, ezzel is megmutatva, milyen erő van ebben a közösségben.” – írja a mihazank.hu Hozzátették: „A Fidesz után a legtöbb jelöltet a Mi Hazánk állítja az önkormányzati választáson is, így harcolunk tovább céljainkért!” Székesi Marcell View all posts

Továbbiak
Belföld Közéleti Nógrád

Lakossági fórumot tartott Dócs Dávid és Binder Csaba

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője látogatta meg Binder Csabát, a párt XII. kerületi polgármesterjelöltjét a Széll Kálmán téren pénteken. A fórumon rengeteg emberrel tudott beszélgetni a képviselő úr, számtalan érdeklődő kérdés érkezett hozzá a Mi Hazánk központi politikájáról, akár az európai parlamenti, akár az önkormányzati választásokról. A fórum többek között azért is […]

Továbbiak