Az ékkő – Kékkő vára

Egykor Nógrád megyéhez tartozott Kékkő vára, mely az azonos nevű település fölé magasodik (magasodott) 315 méter tengerszint feletti magasságon. Az erősséget a 12. század első felében emelték, első írásos említése kb. 150 évvel később, 1278-90 környékéről származik, míg magát a települést 1290-ben említették meg először írásos formában. Mint oly sok környékbeli várnak, Kékkőnek is a törökök elleni háború idején nőtt meg a jelentősége.

IV. Béla idejében a tatárjárás ellen biztosított menedéket és szolgált védműként. Rövid ideig a Hontpázmány nemzetséghez tartozott, akikről már volt szó korábban, Károly Róbert alatt pedig a felvidéki tartományúr, Csák Máté volt Kékkő birtokosa, akinek 1321-es halála után a Balassa család kapta meg a várat.

A gótikus stílusú erősség jelentősége Drégely és Gyarmat eleste után nőtt meg, a Balassák magánkatonasága mellett ezért a királyi haderő is állomásoztatott itt egységeket. A várat ugyan megerősítették, de 1575-ben a törökök elfoglalták azt. Ezzel kapcsolatban két verzió is ismeretes a történelem lapjairól. Az egyik szerint 3 napos ostrom után foglalták el a várat, megint más források szerint a védők harc nélkül feladták és visszavonultak.

Érdemes ellátogatni a gazdag történelemmel rendelkező Kékkő várához is (forrás: Wikipédia)

A későbbiekben a királyi csapatok többször megostromolták Kékkőt. Az 1588-as ostrom során egy torony kivételével az egész vár leégett, ennek ellenére – vagy éppen ezért – a királyi hadak nem tudták elfoglalni. A bevételre végül 1593-ban került sor Pálffy Miklós vezetésével, a törökök harc nélkül adták fel. Kékkő visszakerült a Balassák birtokába, akik felújították és korszerűsítették. A törökök a 17. század közepén ismét ostrom alá vették, de a Thököly-felkelés során maguk a felkelők is megostromolták Kékkőt. A Rákóczi-szabadságharc idején kuruc szálláshely volt, majd ismét felgyújtották. Mai állapotában ezt a lerombolt várat és az 1730-ban épült kastélyt láthatjuk, amit szintén a Balassa család építtetett.

A 19. század közepéig ez a család birtokolta Kékkőt, majd a Forgáchokhoz került. Trianon után végül az Almásyak adták el Csehszlovákiának a területet 1923-ban, ekkor Kékkő járási székhellyé vált.

Érdekes, de sem a település, sem pedig a vár nem került vissza Magyarországhoz az első bécsi döntés során, 1938 novemberében. Ennek nem sok híja volt, az új határ lényegében Kékkő alatt húzódott. A településen ma számos múzeum látogatható, valamint a sajnálatosan romos vár maradványai is megtekinthetőek. Az erősséget a leghosszabb ideig – kb. 600 évig – a Balassa család uralta (ehhez a történelmi családhoz tartozik Balassi Bálint is), de Kékkő ismerős lehet Mikszáth Kálmán nagy formátumú írónk számos művéből is.

Ábrahám Barnabás

Történelmi

Kicsinyített mása érkezett meg először a városba az oroszlános szobornak

A Palóc-liget legnépszerűbb köztéri alkotásának számított a múlt század második felében az első világháborús hősöknek állított úgynevezett oroszlános szobor Balassagyarmaton. Rengeteg családi kép, egyéb fotó készült a kőből faragott állat előtt-mellett és rajta. Az 1923 óta immár rendezett tanácsi joggal rendelkező Ipoly-parti város elöljárói Keviczky Hugó szobrászművészt kérték fel, hogy készítse el a Hősök emléke […]

Továbbiak
Történelmi

Négymillió forintot zsákmányoltak 25 éve a berceli postarablók

Negyed századdal ezelőtt, az utolsó 1-es számmal kezdődő „ezres napokra” fordulva a nyugat-nógrádi térség fejleményeire visszatekintve akadt iskolai névadó, emléktábla-avató, illetve nem kis feltűnést keltett, hogy két elvetemült fickó kirabolta a berceli postahivatalt. Már a záráshoz készülődtek 1999. december 9-én, csütörtökön délután négy óra tájban a berceli postán, amikor két férfi lépett be az épületbe, […]

Továbbiak
Történelmi

Nyolcvan éve „szabadult fel” Balassagyarmat

A kommunista-szocialista rendszerek bő négy évtizeden keresztül kiemelt ünnepnek tekintették Balassagyarmaton december 9. napját, mondván a második világháború végéhez közeledve 1944-ben ezen a napon nyomultak be a városba és foglalták el a települést a szovjet csapatok, és a katonákat egészen a rendszerváltásig „felszabadítóként” övezte kitüntetett figyelem az Ipoly-partján. A 2. Ukrán Front Plijev tábornok parancsnoksága […]

Továbbiak