Migránskrízis Balassagyarmaton

Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője tartott sajtótájékoztatót pénteken Balassagyarmaton, melyben elmondta, komoly problémát jelent a dél-észak irányú embercsempész útvonal a városban.

Dócs azt is hozzátette, egyre több az utcán csoportokban vándorló migráns, melyek között nőket, vagy gyermekeket a legritkább esetben lehet csak látni.

Hozzátette azt is, hogy míg a baloldal álproblémának tartja, a Fidesz pedig megoldottnak tekinti a határvédelmet. Ezzel szemben a tapasztalatok azt mutatják, hogy a déli határon nem lehet megállítani a migránsokat. Ennek oka pedig nem más, mint az, hogy egyszerűen nincsen elrettentő erejű eszköz a határvadászok kezében.

Ennek eredményét pedig most a Balassagyarmatiak érzik leginkább, hiszen az itt kirakott migránsok nagy csoportokban próbálnak haladni a szlovák határ felé. A napokban egy embercsempész például közúti balesetet okozott.

Dócs azt is hozzátette, egyre gyakrabban fordul elő, hogy automata fegyverek ropognak a déli határszakasznál. Ez pedig már közvetlen – élet – veszélyt jelent a magyar határt védő határvadászokra.

A végén pedig hozzáteszi, ha máshogy nem lehet megállítani a magyar határt sokszor erőszakosan átlépő migránshordákat, akkor ki kell adni a tűzparancsot.

Ha tetszett a cikk, olvasson tovább, és kövessen minket Facebookon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Aktuális Belföld Felvidék Történelmi

Szlovákia nem elszakított terület?

Szlovák államfőaspiráns: „Nem lehet a szomszédra, mint elszakított területre tekinteni. Amíg így értelmezi valaki a szomszédját, addig a történelem túszai leszünk.” A szlovák államfői posztért versenybe szálló Ivan Korcok korábbi külügyminiszter a kiemelt ügyek között említette Szlovákia Magyarországgal kapcsolatos viszonyát. Külpolitikai programját bemutatva hangsúlyozta, hogy Szlovákiának a történelem jó oldalán kell állnia. Hangsúlyozta: „Szlovákia számára […]

Továbbiak
Aktuális Helyi Közéleti Nógrád

Hogyan lehetne jobb a balassagyarmati kórházi ellátás?

A Balassagyarmati Városháza egy helyi Facebook-csoportban osztotta meg a közvéleménykutatást. Mint írják, aki számára fontos a balassagyarmati kórházi ellátás, az lehetőség szerint egy kitöltéssel segítsen. „KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS A KÓRHÁZRÓL Kérjük, ha Önnek fontos a kórház minél jobb működése – különösen, ha Balassagyarmaton és környékén él, ha a kórház dolgozója, vagy az elmúlt egy-két évben járó- vagy […]

Továbbiak
Aktuális Belföld Helyi Nógrád

Kisiklott a vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon

Berkenye és Szokolya között egyik tengelyével kisiklott az S750-es vonat a Balassagyarmat-Vác vonalon. A tizenkét utasból senki nem sérült meg. – adja hírül a MÁVINFORM. A műszaki mentés ideje alatt szünetelt a forgalom Diósjenő és Szokolya között. A Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani. A kisiklott vonat miatt a vonalon a forgalom várhatóan hétfőn, […]

Továbbiak