Nagy-nagy szomorúsággal fogadtuk a hírt, hogy január 14-én, kilencvenöt éves korában elhunyt Réti Lajos nyugalmazott iskolaigazgató, Érsekvadkert díszpolgára, a község tájházának megalapítója és a helyi hagyományok haláláig hűséges ápolója.
***
Az elmúlt tizenöt-húsz esztendőben ahányszor csak tevékenységünk kapcsán az érsekvadkerti tájházba érkeztünk, Réti Lajos bácsi és felesége, Margit néni mindig készségesen, körültekintő jóindulattal, kedvesen, őszinte mosollyal fogadta a sajtó munkatársait. Nem egy alkalommal jártunk ott, ebben a komoly igényességgel és hatalmas szakértelemmel berendezett múzeumban, ott, a Patak felé nyíló hosszú utca elején. Lajos bácsinak minden egyes kiállított tárgyhoz, viselethez, asztalterítőhöz, kendőhöz, réklihez, cserépfazekakhoz, réges-régi kalendáriumokhoz akadt egy-egy kiegészítő gondolata, régi története, amit mi, a vendégek csodálkozó ámulattal hallgattunk. Valóban olybá tűnt előttünk, mintha a jó gazda mutatná meg portájának kincseit, azt a felmérhetetlenül gazdag és kiemelten értékes anyagot, amely hűen tárja a látogató elé a nyugat-nógrádi térség legterebélyesebb falujának múltját, a vallásosságon át a profán világig, az egyházi kegyeleti dolgokon át a paraszti kultúra varázslatos különlegességeiig.
Közel húsz évvel ezelőtt, a Palóc Krónika című lap hasábjain úgy vallott erről a kitartó kutatási szenvedélyéről, hogy évtizedekig bújta a kamrákat, padlásokat, fészereket, minden érdekelte, ami csak a legcsekélyebb mértékben is Vadkerthez köthető. Volt, ahol kedvesen fogadták, de akadt, ahonnan kidobták, ám ő nem adta fel. Egy olyan helyet akart – és sikerült is – létrehozni, amely nem halott tárgyak halott múzeuma, hanem élő pont, ahol ki lehet próbálni a már rég elfeledett mesterségeket, ahol a fiatalok megszemlélhetik, hogyan éltek az elődök, és magukba szippanthatják az a levegőt, azt a miliőt, amely az ősöket körbevette.
Nekem az volt a legnagyobb élményem a tájházban, amikor egyszer Lajos bácsi szinte könnybe lábadó szemmel beszélt arról a pillanatról, amint a padlás sötétjében bogarászva rábukkant egy majd’ százötven esztendős családi bibliára.
Lajos bácsi: példamutató életet éltél, nyugodj békében!
