Szerencsésnek vallhatják magukat azok az idősödő férfiak, akiket nagydarab, mackós termettel és hosszú ősz szakállal ajándékozott meg a sors. Különösen akkor igaz ez, ha ezekhez a fizikai tulajdonságokhoz ember – és gyermekszerető jellem társul. Ilyenkor december elején a figyelem középpontjába kerülhetnek, főleg a legfiatalabb nemzedék részéről.
A Balassagyarmaton élő Tibi bácsi is ilyen. A hetvenes éveiben járó nyugdíjas, a városban működő kábelgyár egykori dolgozója hosszú esztendők óta lát el mikulás-feladatokat. Szépen felveszi a Nagyszakállútól elválaszthatatlan öltözékeket, a hosszú, piros viseletet, a csimbókos sapkát, aztán elindul, hogy teljesítse önként vállalt kötelezettségeit. Kapja is rendre a meghívásokat a különböző december hatodikai rendezvényekre: a Mikszáth Kálmán Művelődési Központba, az iskolákba és óvodákra, egyéb eseményekre. Kedves szavakkal hívja magához az apró csemetéket, megsimogatja arcukat, fejüket, és hatalmas tenyeréből sorra veszik át az édességeket, csomagokat a gyermekek.
Idén sincs ez másként, Tibi bácsi az előző hetekben már serényen készült, igazgatta a szakállát, begyűjtötte az egyes intézményektől érkező invitálásokat, aztán az adott napon felkerekedik és néhány órácskára szebbé varázsolja az őt körülvevő emberek életét.
Őszintén kívánom – mivel Tibi bácsit atyai barátomként tisztelhetem -, hogy még sokáig látja el a jóságos Mikulás szerepkörét.
