Ellenzéki képviselők véleményezik a polgármesteri programot (1.)

Október 3-án tartotta alakuló ülését Balassagyarmat új önkormányzata, amely után Csach Gábor a nagy nyilvánosság elé tárta az elkövetkező öt évre szóló polgármesteri programot. Ennek részleteit véleményezik most sorra az ellenzéki képviselők, elsőként Bojtos István a Szövetség A Balassagyarmatiakért részéről.

Csach Gábor lényegében hat pontban foglalta össze, melyek azok a legfontosabb vívmányok, amelyeket szeretnének megvalósítani, illetve tovább fejleszteni a 2024 és 2029 közötti időszakban. Ezek összességében így hangzanak:

  • Szociális – és családtámogatási program folytatása, új kedvezményekkel, a családokat kiszolgáló intézményhálózat fejlesztésével, munkahelyteremtési – és lakásépítési programokkal.
  • A helyi gazdaság élénkítése a helyi kis – és mikro-vállalkozások támogatásával, a befektetések ösztönzésével és a turizmus fellendítésével, mindez felvidéki települések csatlakozásával, útfelújításokkal, kerékpárhálózat bővítésével a Nyírjes és Patvarc irányába, a hulladékszállító cég Szügyi útra történő kiköltöztetésével a buszpályaudvar környékén a kereskedelmi lehetőségek gazdagításával.
  • A zöldövezetek fejlesztése tekintetében új parkokat, zöld folyosókat létesítenek és ösztönzik a zöldhulladék lakossági hasznosítását és a csapadékvíz megtartását, ezen kívül a kritikus csapadékelvezető árkok helyzetét is rendezik. A Nyírjesben a MOSOLY-EGYMI iskola környékén szennyvízcsatorna épül. és növelik az üdülőövezetre vezető ivóvízrendszer kapacitását, míg az Árpád utca Mikszáth utca felé való kivezetésével az özönvíz után itt keletkező áldatlan állapotok is megszűnhetnek.
  • Az egészségügyi – és sportfejlesztések területén életpálya – és ösztöndíj programokat indítanak az egészségügyi szakemberellátás minőségi javításáért, felújítják a háziorvosi rendelőket, teljesen korszerűsítik a rendelőintézet épületét, és kiterjedt lobbitevékenységgel szeretnék elérni a kórházon belüli további fejlesztéseket. A sportlétesítmények oldalán a nyírjesi kajak-kenu klubház kiépítése és a városi strand korszerűsítése szerepel az első helyen.
  • A Modern Város kiépítése során fejlesztik majd az OKOS VÁROS Balassagyarmatra vetített változatait, az e-szolgáltatások körét, támogatják a szakképzést, többek között gépészeti tanműhely lesz a Szondi szakképzőben, tornaterem a Mikszáth technikumban.
  • Végezetül törekednek Balassagyarmat identitásának további erősítésére, a kulturális -és szórakoztató rendezvények színvonalának emelésére, a Civitas Fortissima kultusz népszerűsítésére, a diákönkormányzatok és civil szervezetek támogatására, valamint megemlékeznek több kiemelkedő személyiség kerek évfordulójáról. Nem utolsósorban pedig pénzügyi forrásokat igyekeznek találni a várva várt színházterem felépítésére.

Bojtos István a Szövetség A Balassagyarmatiakért (SZAB) listájáról került a képviselő-testületbe. Elmondta, sajnálatos tény, hiába, hogy az elmúlt ciklusban a mostaninál nagyobb támogatást élvezett az ellenzék, hiszen öt képviselőjük tevékenykedhetett az önkormányzatban, mégsem tapasztalták, hogy figyelembe vették volna az ő javaslataikat, mindent a kormánypárti frakció döntött el. A legszomorúbb, hogy az építő célú javaslatokat is elutasították.

A strand fejlesztése is szerepel a programpontok között
  • A konkrét programpontokkal kapcsolatban úgy gondolom, feltétlenül gondoskodni kell a már megvalósult újabb zöld területek rendszeres karbantartásáról, ebbe beletartozik az állandó fűnyírás, a játszóterek rendbetétele, az Árpád utca vége áldatlan állapotainak megszüntetése pedig az egyik legfontosabb pontnak illene lennie ebben a programban, hiszen tarthatatlan körülmények uralkodnak a városban a csapadékvíz-elvezetésével kapcsolatban, mutatta ezt az ősz eleji zivatar is – hangsúlyozta az újonnan megválasztott képviselő.

Bojtos István hozzátette még, sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani Balassagyarmat köztisztasági helyzetére, és a közterület-felügyelőket ne csak a szolgálati autójukban ülve lássuk, hanem találkozzunk velük személyesen az utcán, amint valóban felügyelik a rendet és alkalmas esetekben a helyszínen intézkednek, mert mint vallja, igenis komoly pénzügyi bírságot kell kiszabni a szemetelő hajléktalanokra, a padon ülve szotyolázókra, és nem utolsó sorban azokra a vállalkozókra, akik nem hajlandóak az üzletük környékét rendben tartani.

Bojtos István szerint az egyik legfontosabb feladat a csapadékvíz-elvezető rendszer rendbetétele
  • Sokkal alaposabban kell a jövőben ellenőrizni a megvalósult beruházások kivitelezését, talán akkor nem történik meg olyan eset, mint a gördeszka pályánál, hogy kétszer kellett megépíteni – folytatta a városatya. – Meggyőződésem, az ellenzéki képviselők is kötelező módon bevonást érdemelnek a beruházások folyamatának kontrolljába, ha már a tervezésből kihagyták őket.

Befejezésül Bojtos István hangsúlyozta: az önkormányzat egy város lakosságának összessége. A képviselőnek az a feladata, hogy közvetítse a vezetésnek a lakók problémáit, kéréseit, eljárjon a választópolgárok érdekében. Ezt Balassagyarmat kormánypárti vezetőinek is tudomásul kell venni. Az elmúlt öt éves ciklusban nem tekintették partnernek az ellenzéket. Retorikában persze igen, a gyakorlatban viszont nem. Ezt nem tarthatják követendő útnak, sokkal inkább legyen kölcsönös bizalom a két fél között, mert csak így haladhatnak méltóképpen előre Balassagyarmat boldogulásának érdekében.

Aktuális Nógrád

Megkopott a szerenád fénye?

A középiskolás szerenádok lényege minden időben a vándorlás volt. Amikor a ballagás előtt álló diáknép felkerekedett, és sorra-rendre felkereste otthonában a tanárait, hogy énekelve mondjon köszönetet az előző négy esztendő oktatási tevékenységéért. E sorok írója is kedves emlékeket őriz a gimnáziumi időkből: végigjártuk Balassagyarmat utcáit, sőt még a vidéken élő pedagógusokhoz is kiautóztunk, kibuszoztunk. A… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Balassagyarmat Nógrád

Hangfelvétel bizonyítja a nyugat-nógrádi fideszes szavazatvásárlást?

Egy héttel az urnazárások után újabb adalékkal szembesültünk, amely megkérdőjelezi az április 12-i országgyűlési választások tisztaságát. Egy kiszivárgott hangfelvétel szereplőinek mondatai arra utalnak, hogy a Fidesz-KDNP részéről szervezett szavazatvásárlás történt a Nógrád vármegyei 2. számú választókörzetben. A hangfelvételt Tóth-Beeri Szilvia tárta vasárnap későn este a nyilvánosság elé facebook-bejegyzésében. A hölgy Nógrád vármegyében él, ám szülőföldjén,… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Nógrád

Egyre erősebb Balla Mihály kárhoztatása

Alig vált április 18-án, szombaton dél körül hivatalossá, hogy Balla Mihály nyerte meg a Nógrád 2. választókörzetben az országgyűlési választásokat, a világhálón tovább folytatódott a honatya intenzív kárhoztatása. Minden kétséget kizáróan igencsak szorult helyzetben van április 12-e éjszakája óta Balla Mihály. A Fidesz-KDNP most már hivatalosan megválasztott egyéni parlamenti képviselője szlogennyelven szólva erős csuklások közepette… Bővebben

Bővebben...