A Mi Hazánk Mozgalom a fúrt kutak regisztrációját Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban is ellenzi

Utcafórumot tartunk szerdán 16 órától Gyöngyösön az autóbusz pályaudvarral szemben, az egykori Skála Áruháznál a fúrt kutak ügyében – közölte dr. Pápai Ákos, a Mi Hazánk Mozgalom megyei elnöke. Hozzátette, hogy az eseményen jelen lesz Dócs Dávid országgyűlési képviselő, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és Fehér Attila, a párt helyi szervezetének elnöke is.

„Reméljük, hogy minél több érintett részt vesz az eseményen, és hogy a gyöngyösi szervezetünk tagjai is ott lesznek. Fontosnak tartjuk az ilyen ügyekben folytatott párbeszédet. Szerintünk nem kellene bevezetni a regisztrációkötelezettséget, mert már az adminisztráció is komoly terhet jelent a gazdálkodóknak. Belgiumban például a regisztráció után fizetőssé tették a vízfelhasználást. Hasonló intézkedés itthon az
élelmiszerárak emelkedéséhez vezetne. A kistermelők költségei is nőnének, kevésbé lennének versenyképesek, és a háztáji gazdálkodás költségei is emelkednének” – hangsúlyozta Pápai Ákos.

Egerben és Hatvanban is megrendezésre kerülnek fórumok. Hatvanban ugyanazon a napon lesz, a Grassalkovich utca 13. szám alatt, míg Egerben a Líceumnál kezdődnek este 18 órától.

Aktuális Belföld Heves

Népszerű parkoló válik fizetősség Egerben

Rémes hír az Eger környékbeli autósok számára. Valakinek az a szuper ötlete támadt, hogy „így sem költenek elég pénzt kényszerből feleslegesen a magyar emberek, miközben alig bírnak megélni, de tegyünk fizetősség még egy parkolót Egerben”. A zseniális ötletet azzal a fantasztikus érvvel indokolták, hogy a parkolóház kihasználatlansága és a gazdasági környezet okozza a változtatást. Az… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Sportember-építészről szól a balassagyarmati származású szerző kötete

Manapság igen ritka az a személy, aki a csúcsok csúcsára érő sportolói pályafutása befejezése után nem csupán megállja a helyét a civil életben, hanem választott szakmájában is a hon legkiválóbb alakjai közé emelkedik. Hajós Alfréd ilyen ember volt, akit versenyzőként és műépítészként egyaránt mutat be a balassagyarmati származású Nagy Angela nemrégiben megjelent könyve. A rengeteg… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Lángokba borult egy autó Vámosgyörkön

Kigyulladt autó égett porig Vámosgyörk főutcáján. Látványos tűzesethez riasztották a tűzoltókat Vámosgyörkön, ugyanis az István király úton teljesen leégett egy autó. A lángokat a jászárokszállási egységek egy vízsugárral oltották el. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani. – számolt be sajtóközleményében a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiemelt kép: Gyöngyös TV Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...