Pápai Ákos a Parlamenttől kér pénzt, hogy Egeré legyen a Katona téri parkolóház

A Mi Hazánk Heves vármegyei elnöke 949 millió forintot különítene el a 2024-es központi költségvetésből, hogy Eger meg tudja venni az egyik, a város területén elhelyezkedő, magánkézben lévő parkolóházat.

Pápai Ákos javaslatát a Mi Hazánk parlamenti képviselői fogják támogatni, akik javaslatot tesznek a jövő évi központi költségvetésből 949 millió forint elkülönítésére Eger számára, hogy a város fel tudja vásárolni a magánkézben lévő Katona téri parkolóházat, hogy azt az önkormányzat tudja működtetni.

2023. január 10. napjától, a magántulajdonban lévő, eddig Eger város cége által üzemeltetett Katona téri parkolóház bezárt, ezzel a mellette lévő megyei kórház és piac, valamint belvárosi üzletek működését szinte ellehetetlenítette. A tulajdonos olyan bérleti díjat követel, amit az önkormányzat nem tud kigazdálkodni. Ő maga pedig nem hajlandó üzemeltetni. Hajlandó 949 millióért a városnak eladni az épületet, amit egyébként zárva tart. A parkolóház 143 férőhelyes, 2 darab párhuzamos töltésre is alkalmas gyorstöltővel rendelkezik – áll az indoklás a parlamenti beadványban, amit Pápai Ákos kezdeményezett.

A politikus kedden tartott sajtótájékoztatót, ahol ismertette az okát annak, hogy többek között miért nincs önkormányzati tulajdonban az épület.

Ezt a konstrukciót nem Eger találta ki, az akkori uniós forrásoknak része volt a magántőke bevonása a gazdasági helyzet miatt, így egy vállalkozót be kellett vonni a belvárosi rehabilitáció projektbe – mondta Pápai.

Hangsúlyozta, hogy fontosnak tartaná, hogy az Országgyűlés párthovatartozás nélkül támogassa a javaslatát, mert ezzel Eger ki tudna kerülni a jelenlegi helyzetéből.

A parkolóház önkormányzat általi felvásárlása egyébként azért is fontos, mert az épület elhanyagoltsága miatt, illetve a rossz szigetelésének köszönhetően heves esőzések idején átázik, amivel egyre rosszabb állapotba kerül. Ha az építményt a városvezetés tudná működtetni, azzal amellett, hogy korszerűsíteni lehetne, újra át lehetne adni az egri lakosok számára.

Aktuális Belföld Heves

Népszerű parkoló válik fizetősség Egerben

Rémes hír az Eger környékbeli autósok számára. Valakinek az a szuper ötlete támadt, hogy „így sem költenek elég pénzt kényszerből feleslegesen a magyar emberek, miközben alig bírnak megélni, de tegyünk fizetősség még egy parkolót Egerben”. A zseniális ötletet azzal a fantasztikus érvvel indokolták, hogy a parkolóház kihasználatlansága és a gazdasági környezet okozza a változtatást. Az… Bővebben

Bővebben...
Helyi

Sportember-építészről szól a balassagyarmati származású szerző kötete

Manapság igen ritka az a személy, aki a csúcsok csúcsára érő sportolói pályafutása befejezése után nem csupán megállja a helyét a civil életben, hanem választott szakmájában is a hon legkiválóbb alakjai közé emelkedik. Hajós Alfréd ilyen ember volt, akit versenyzőként és műépítészként egyaránt mutat be a balassagyarmati származású Nagy Angela nemrégiben megjelent könyve. A rengeteg… Bővebben

Bővebben...
Aktuális Belföld Heves

Lángokba borult egy autó Vámosgyörkön

Kigyulladt autó égett porig Vámosgyörk főutcáján. Látványos tűzesethez riasztották a tűzoltókat Vámosgyörkön, ugyanis az István király úton teljesen leégett egy autó. A lángokat a jászárokszállási egységek egy vízsugárral oltották el. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani. – számolt be sajtóközleményében a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kiemelt kép: Gyöngyös TV Székesi Marcell Összes cikk

Bővebben...