Vizsgáljuk meg e három pillért részleteiben is, és határozzuk meg, hogy a felsorolt pillérek milyen célból működnek, és milyen statisztikai adatokkal is alátámasztható össztársadalmi következményekkel járnak!
Az első alappillér a MAGAS TANÓRASZÁM, avagy a DIÁKSÁG TÚLTERHELÉSÉNEK ALAPKÖVE, melynek állítólagos célja a nagymértékű lexikális tudás biztosítása a diákság számára, és általa a magas színvonalú műveltség kiépítése az ifjúság vonatkozásában. Valós célja azonban, éppen ennek az ellenkezője!
Ha egy vidéken élő kiskorú diáknak egy napon 9 tanórája van, amelyre még otthon is készülnie kell esetenként 4 órát, akkor a tanuláson és az alváson kívül semmi másra NEM MARAD IDEJE a megnyomorított életében, vagy inkább még arra sem, így az ÉLETRE SEM, ergo többet és keményebben dolgozik, mint egy átlagos felnőtt. Esetenként reggel 7 órakor kezdődik a tanításinap, pedig kutatások támasztják alá, hogy az ember agyának működése délelőtt 10 órától indul be. Mindeközben mégis elvárja a drágalátos állam, élén a „NEMZETI” KORMÁNYPÁRTTAL”, hogy a diákok minden nap a maximumot nyújtsák. S mindeközben túl sok a tanóra, melyek TANANYAGÁNAK ráadásul KÖZEL FELE SZÜKSÉGTELEN. Korunk ifjúságának körében elburjánzott az expergefaciphobia, avagy a szorongó félelem a koránkeléstől, és az iskolafóbia.
Aki a munkából megy haza pihenni, kiegyensúlyozott életet él. Aki az iskolából megy haza tanulni, nagy eséllyel válhat DEPRESSZIÓSSÁ.
Ezen túlterhelésnek nem az lett a következetes eredménye, hogy művelt diákok tömegeit termeli ki az oktatás, hanem az, hogy a diákok többsége megutálta a tanulást, és inkább úgy döntött, hogy 3-asnál jobban nem teljesít, még azon tartárgyakat illetően sem, melyek adott esetben érdeklik, máskülönben nem maradna idejük az életre.
Véssük jól az eszünkbe még egyszer: ezek szerint a JELENLEGI OKTATÁS éppen AZT TESZI, AMI ELLEN léteznie kellene.
Az ember egy élőlény, melynek nevében is benne van, hogy ÉLNIE is kell. De ezt úgy látszik, hogy a jelenleg regnáló kapitalista kormánypárt oktatásügyi miniszterei nem tudják, és nyelvtanból felmentett politikusok irányítják és „építik”, vagyis rombolják ma a magyar fiatalok jövőjét.
Ekkor merül fel a kérdés, hogy miért ilyen emberek irányítják ma az oktatási rendszerünket? Alkalmatlan kétbalkezesek, vagy nagyon is alkalmas, de rosszszándékú érdekemberek?
A második alappillér a párbeszéd- és demokráciamentesség, melynek célja, hogy a diák véleményét soha ne kérdezze meg a tanár, hogy még véletlenül se szülessen meg a diákok elméjében az a gondolat, hogy ŐK IS EMBEREK, hogy ők is egyének, hogy ők is lehetnek önálló entitások, hogy nem csupán az engedelmesség a kötelességük a földi életben, hanem a GONDOLKODÁS is, hogy nem csupán erőforrások.
A diákok nem robotok és rabszolgák!
Sokat elmond, hogy a jelenlegi kapitalista kormánypártnak nem Oktatásügyi Minisztériuma van, hanem Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kapitalista kormánypárt nem emberként tekint a nemzet polgáraira, hanem erőforrásként. Elvégre ők nem nemzetépítők, hanem érdektőkés társadalomparaziták. S természetesen ugyanez vonatkozik a baloldalra is.
Napjainkban teljes mértékben lezüllesztik az ifjúságot egyes marketingügynökök, hogy felnőttkorukra minél rosszabb minőségű emberek, de annál jobb minőségű fogyasztók legyenek. Számok lettünk, és erőforrások, nem emberek.
A harmadik alappillér a FRONTÁLIS PEDAGÓGIAI KOMMUNIKÁCIÓ, avagy az ultrakapitalista, szociáldarwinista szellemiség gyakorlata, mely a tanórák működési mechanizmusát határozza meg.
A tanórák kötelessége a diákok fejlődésének elősegítése. Egy kapitalista oktatás a versenyelvűséggel működteti a tanórákat. Az egészségtelen versenyelv általános alappillérei az individualizmus, a maximalizmus és az egalitarizmus. Az individualizmus fejleszteni kívánja az egyént.
De mindeközben kiirtja belőle a közösségtudatot, amely káros az egyén vonatkozásában, így épphogy nem konstruktív, hanem destruktív hatást gyakorol rá.
Mert az egyén kizárólag közösségben képes egészségesen működni. Mert a közösség egyének halmaza, ahogy a ház is téglák összessége.
A maximalizmus alapvetően egy pozitív tulajdonság, de jelen esetben egy egészségtelen elemről beszélünk, mert ezen egészségtelen maximalizmus gyakorlati alkalmazásának eredménye éppen annak az ellenkezője, amely az egészséges maximalizmus célja, nevezetesen: kihozni a diákokból a legtöbbet.
A tanulásnak két útja van: az ember lehet humán és reál beállítottságú. Minden embernek billen az egyik út felé szellemi mérlege.
Az autokratikus oktatás nem foglalkozik azzal, hogy felmérje a diákok általános képességeit, majd azok alapján elindítsa őket a kettő közül valamelyik úton, hanem elvárja a diákoktól, hogy mindkét úton maximálisan teljesítsenek, annak ellenére, hogy az csupán igen kevés ember esetében lehetséges. Tehát egalitárius módon egyenlőként kezelik a diákokat.
Akárcsak a SZOCIALIZMUSBAN.
Annak ellenére, hogy az emberek nem egyenlőek, hanem különbözőek.
Mindemellett mindegyik egyenlőként kezelt diáktól a maximumot várják el.
Az autokratikus oktatás mottója: Akinek nincs 5-öse, az annyit is ér, és csak úgy lehetsz valaki az életben, ha fölfelé nyalsz, és lefelé taposol.
Kiváló karikatúrák terjengenek a problémával kapcsolatban az interneten, melyeken például a majom, a pingvin és az elefánt tudását és képességét a „korrektségre” hivatkozva a tanár ugyanazon feladat alapján méri fel, nevezetesen hogy milyen gyorsan másznak fel a fára. Tökéletes szemléletes példa.
A tanulás titka a következő: „Az elme azt fogadja be, amire szüksége van. De ha az ember olyat akar befogadtatni vele, ami nemhogy nem érdekli, de azt sem tudja, mi az, akkor nem fogja befogadni.”
A diákok egész nap be vannak zárva az iskolába. Sokszor napkelte előtt érnek be, és naplemente után indulnak haza!
A tanórák és a házifeladatok magas mennyisége általános szellemi és lelki túlterhelést eredményezett a diákok körében.
Az ifjúságban felgyülemlő stresszt, a diákok kénytelenek egymáson levezetni, mely mentalitást a versenyközpontú neveltetés alapkövére akadálymentesen fel tudnak építeni.
A versenyközpontú oktatás fektette le jelen korunk társadalmának egy igen súlyos problémája, a társadalmi atomizálódás alapkövét.
Az oktatás célja az ifjúság szocializálása.
Az autokratikus OKTATÁS azonban ATOMIZÁLJA nem csupán az ifjúságot, hanem a komplett TÁRSADALMAT, mert ez bennük marad.
Jó példa az egészségtelen versenyközpontúság szemléltetésére a következő történet.
Matekórán a tanár megkért egy kislányt, hogy oldja meg a következő feladatot a táblánál: 1×1=1, 2×2=4, 3×3=9, 4×4=16, 5×5=25, 6×6=36, 7×7=49, 8×8=64, 9×9=81, 10×10=101.
Először csak egy-két gyerek, majd az egész osztály elkezdett nevetni a kislányon. Ekkor a kislány megfordult, és azt mondta a többieknek: „Direkt rontottam el az utolsó feladatot, mert tudtam, hogy az egy hiba miatt, ki fogtok engem nevetni. Ahelyett, hogy megdicsérnétek, hogy a többi kilencet jól oldottam meg, kinevettek az egy hiba miatt.”
Amit ebből meg kell tanulnunk, hogy tanuljuk meg megdicsérni a másikat, és ne csak azt vegyük észre, hogy ha valaki hibázik, mert ez NEM FEJLESZTI az embert, hanem VISSZAHÚZZA!
A félelem a pusztítás erőhatalma.
Ha a nemzet önbizalomhiányos, neurotikus, gyönge, szolgalelkű egyéneket termel, akik fiatalkorukban gyökerező lelki sérelmeik következetes eredményeként KÉPTELENEK ÖSSZEFOGNI egymással, mert a szociáldarwinista versenyelvűséget a munka világába is viszik tovább magukkal, a nemzet MEGSZŰNIK létezni, és csupán egy erőforráshalmazzá képződik.
Ahogy Wass Albert is üzente a magyar nemzetnek: „Én azt mondom ma, hogy magyar nemzet, mint olyan, nincs. A kommunisták máshol is ezt tették. Néppé gyúrták a nemzetet. Az üzenetem az, hogy legyetek újra nemzet, váljatok nemzetté!”
S most ezt teszik a KOMMUNISTA rendszert leváltó KAPITALISTÁK is.
Már megint eljátszotta a történelem, hogy egy szélsőséget leváltott egy másik.
És most láthatjuk az eredményét ennek is. Amit a jelenlegi oktatás táplál az ifjúságba, az a túlterheltség, a fáradtság, a félelem, a szorongás, a depresszió, és a lélektani összeomlás.
Döntenünk kell! Hagyjuk tovább uralkodni a félelmet, vagy szembeszállunk vele?
A jelenlegi diáktársadalomban a serdülő középiskolások közül rengetegen menekülnek magától a diáktársadalomtól, s menekülésük végállomása a barlangként elzárt sötét szobájukat fényként megvilágító számítógépük, a virtuális valóság kapuja. Korunk ifjúságának szemében a valóságnál sokkal jobb világ, egy hamis valóság.
E folyamat végén a fiatalok olyannyira elidegenednek a saját életüktől, hogy inkább gyakorlatilag eldobják. Midőn sok esetben a diákok sárba tiporják egymást lelkileg és zaklatják a gyengébb láncszemeket, a depresszióban szenvedő fiatalok növekvő számaránya mellett egyre többen és egyre fiatalabban válnak gyerekek alkoholistává és drogfüggővé, miközben hazánkban ÉVENTE TÖBB, mint TÍZ középiskolás diák VET VÉGET AZ ÉLETÉNEK. Lehet azt mondani, hogy ez a szám nem sok. De egyetlen ártatlan fiatal kiontott élete is sok. Akkor is, ha ő maga vet véget a saját életének. Mert nem jókedvében tette.
Erről valahogy senki nem beszél.
Ez a mai magyar társadalom. Ez a jelenlegi magyarországi kötelező közoktatás eredménye. Tudatosan magyarországit írok. Hiszen hogyan is lehetne magyarnak nevezni egy olyan intézményt, amely nem a magyarok érdekeit képviseli, hanem éppen ellenkezőleg? Ugyanis egységben az erő. Azonban, ha nincs egység, mert atomizálva van a társadalom, akkor erő sincsen. Nincs ellenpólusa a regnáló hatalomnak, nincs egy elhanyagolhatatlan fúzióval rendelkező konstruktív kritikus társadalmi réteg a polgárság matériájában, egy az állam számára kihívást jelentő közösség, nincs nemzet, mert készségmentes az önszerveződésre a múltjában gyökerező gyermekkori sérelmei miatt.
Azt már megállapíthatjuk, hogy az autokratikus OKTATÁS lelki és szellemi szempontból TÖNKRETESZI AZ IFJÚSÁGOT. De vajon testileg nem? Az osztálytermek többségében a mai napig fából faragott székeken ülnek egész nap a diákok. Csoda, hogy ennyi gerincbeteg gyerek van?
Az igazság az autokratikus oktatási rendszerről a következő: „A szélsőséges közoktatási rendszereket soha nem úgy tervezték, hogy oktassanak. A nemzetellenes kormányok nem akarnak jól informált, képzett, kritikus gondolkodásra képes embereket. Engedelmes dolgozókat akarnak. Minden körülmények között meg akarják tanítani engedelmeskedni az embereket a tekintélynek, a regnáló hatalomnak. Mindenki másban tehetséges, mégis mindenkit egy kalap alá vesznek. Szándékuk, hogy minden gyermeket minél egyformábbá változtassanak, majd modern rabszolgává tegyenek minket.”
Vegyük fontolóra J. D. Rockefeller, amerikai olajmágnás és az amerikai tankötelezettség egyik ötletgazdájának idézetét!
„Nem gondolkodók, hanem munkások nemzetét akarom.”
Miért nem jók a gondolkodó munkások? Mert velük a mátrix hálója veszélybe kerülne. Uralják az elmédet, uralják az érzelmeidet, uralnak téged. Ők, a társadalomparaziták.
Mielőtt rátérnék a helyes útra, vizsgáljuk meg azt is, hogy a kapitalista kormánypárt autokratikus oktatási rendszerével szemben, milyen alternatívát kínál fel a társadalom számára, a balliberális ellenzék!
A liberális oktatási rendszer három alappillére a kevés tanóraszám, a demokrácia, és a szabadelvűség.
Nem érdemes a ló túloldalának mintáját hosszasan taglalni, mert szükségtelen.
A liberális oktatás, amelyben teljesen szabadjára engedik a diákokat, amelyben mindenről a diákok döntenek, amelyben gyakorlatilag azt csinálnak a diákok, amit akarnak, példának okáért függőágyon hintáznak óra alatt, ugyanazon súlyos problémát eredményezi, mint az autokratikus oktatás: az ifjúság liberalizálódását, avagy erkölcsi válságba fojtását. Igaz, egy cseppet humánusabban teszi.
A helyes út természetesen a harmadikutas oktatás. Alappillérei a humanizmus, a korszerűség, és az interaktivizmus.
Első körben decentralizálni kell az oktatást, vagyis az államnak minimalizálni kell a szerepvállalását benne.
Majd következik a három alappillér, melyet a következő cikkünkben fejtünk ki.
Forrás: „Székesi Marcell: Az ember alkonya” című könyv (megrendelhető azemberalkonya@gmail.com email-címen)
Kiemelt kép: pinterest.co.uk
