A WHO pandémiaszerződés aláírása ellen tiltakozik a Mi Hazánk Mozgalom

Dúró Dóra és Toroczkai László közös sajtótájékoztató keretein belül adtak hangot a WHO pandémiaszerződés aláírásával kapcsolatos kétségeiknek.

Elmondták, hogy egészen elképesztő, hogy amíg a Fidesz a szuverenitás fontosságáról beszél, addig most készülnek a nemzetállamok intézkedéseit felülíró szerződés aláírására, egy olyan szervezettel, melynek vezetői nem választópolgárok által lettek megválasztva.

Arról is szót ejtettek, hogy a Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz ellen nemzetközi eljárás zajlik, melyben terrorizmussal vádolják.

Kifejezetten fontos, hogy a nemzeti szuverenitását és önrendelkezését egy ország minden esetben megőrizze, hiszen ez a nemzetállamok legfőbb kötelessége. A szerződést, melyet a Fidesz alá készül írni, azért is kell fenntartásokkal kezelni, mert egy újabb pandémia esetére – kis túlzással – szinte korlátlan intézkedési lehetőséget kapna a WHO.

Azon felül, hogy a Mi Hazánk álláspontja szerint ilyen esetekben a kormányok feladata megfelelő intézkedéseket tenni az állampolgárok érdekében, a szerződés a WHO szervezetéből egy globális pandémiahatalom rémképét vízionálja. Azt, hogy mikor van világjárvány, szintén az Egészségügyi Világszervezet határozza meg. Így semmilyen garancia nincs arra, hogy a jövőben nem fognak megszaporodni a kitalált „világjárványok”. Mondta lapunknak Dócs Dávid országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatót követően.

Ezenfelül nem csak az intézkedésekbe szólhatna bele a WHO a szerződés szerint, hanem kötelezővé tehetné az óvintézkedések betartását, mely akár jelenthet maszkviselést, vagy mindenki számára kötelező oltásokat. Ezt pedig láttuk már. Hiszen a kovid-őrület alatt a Ursula von der Leyen SMS-ben bonyolította le a vakcinák beszerzését az Unió számára. Olyan vakcinákét, melyek kísérleti fázisban voltak és olyan céggel, mely bizonyos kapcsolatokon keresztül közel állt hozzá.

A kormány feladata megvédeni a magyar állampolgárokat és felelősséget vállalni a döntéseikért. A szerződés aláírása a felelősség hárításával egyenértékű. A Mi Hazánk Mozgalom ezért felszólítja a kormányt, hogy ne támogassa a WHO pandémiaszerződés ötletét.

A Mi Hazánk Mozgalom frakciója

Ha tetszett a cikk, kövessen minket Facebookon és olvasson tovább!

Aktuális

Két tehetséges zeneművész nyerte el az első Szandai Mátyás-díjat

Balassagyarmat önkormányzata idén alapította meg a tavaly tragikus körülmények között tavaly elhunyt nemzetközi hírű bőgőművész, Szandai Mátyás emlékére azt a szakmai díjat, amivel feltörekvő fiatalokat ismernek el, támogatva további pályafutásukat. Első alkalommal két olyan tehetség kapta meg a kitüntetést, akiket a zenekedvelő tágabb nagyközönség is behatóbban ismerhet. A komolyzenei kategóriában Magyar Valentin, az ifjú zongoraművész […]

Továbbiak
Belföld

Vízgazdálkodási anomáliákról interpellált a Parlamentben Dócs Dávid

Az őszi ülésszak első interpellációs szakaszában szólalt fel a Parlamentben a minap Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom Nógrád vármegyei országgyűlési képviselője, aki a közelmúlt árvízi veszélyhelyzete kapcsán vízgazdálkodási anomáliákról beszélt. A honatya elöljáróban leszögezte, röpke egy hónapon belül pusztító aszályt hatalmas árvíz követett az ország legtöbb területén, ami számos kérdést felvet, így például azt, […]

Továbbiak
Aktuális

Elkészült a Weiss-kúria külső korszerűsítése Cserháthalápon

Az előző önkormányzati ciklus utolsó napján, szeptember 30-án adták át Cserháthalápon a felújított egykori Weiss-kúria épületét. A leköszönő polgármester, Dócsné Sávolyi Henriett ezzel a „stílusos ajándékkal” búcsúzott el megbízatásától. A község felett magasodó dombon lévő kisnemesi kúria (a régi Műdekor) épülete az utóbbi időkben igen leromlott állapotba került, de korábban az önkormányzat minden törekvése ellenére […]

Továbbiak