Ellopta a plébánia tetejét egy fiatal bűnöző Kállón

A Pásztói Járási Ügyészség letartóztatott egy 21 éves tolvajt, aki még a helyi plébánia feletti tetőt is ellopta.

Sorozatlopás miatt folytat eljárást a Pásztói Rendőrkapitányság. A fiatal kora ellenére már rovott múltú gyanúsított 2024 tavaszától több helyről lopott már Kállón. Volt, ahonnan értékes szerszámokat csent el, de akadtak a kezébe ereszcsatornák, kosarak és egy hintaágy is.

Kép forrása: marocco.hu

A Nógrád Vármegyei Főügyészség friss közleménye szerint májusban módszeresen elkezdte lebontani a helyi plébánia tetőszerkezetét, majd abból különböző napokon elvitt magával cserepeket és bádoglemezeket, melyekkel több mint 140 ezer forintos kárt okozott az eklézsiának.

Hozzátették: „A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a bűnismétlés megakadályozása érdekében – az ügyészségi indítvánnyal egyetértve – elrendelte a többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását, melyet ő és az ügyész is tudomásul vett.”

Forrás: police.hu, ugyeszseg.hu

Kiemelt kép: oroscafe.hu

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...