Pénteki gondolatok (9.) – Nagy emberek nyughelyei

Mindenszentek napján nem csupán a saját szeretteim jutnak eszembe, hanem azok a hírneves személyiségek is, akik nógrádi földben alusszák örök álmukat.

Kállay Béni sírjánál 2014 decemberében

Most elsőként Bercelre vezetett gondolati utam, ahol Kállay Béni nyugszik. Emlékszem, amikor tíz esztendővel ezelőtt, 2014 decemberében az Osztrák-Magyar Monarchia egykori közös pénzügyminisztere és Bosznia-Hercegovina kormányzója születésének százhetvenötödik évfordulóján a sírhelynél én mondhattam a tisztelgő beszédet, felidézve alakját. Kiemeltem, összeurópai szinten is kimagasló, hogy huszonegy esztendeig láthatta el ezt a kettős feladatot, ami különösen komoly rangot ad egész pályafutásának, ráadásul elévülhetetlen érdemeket szerzett a balkáni ország polgárosodásában. Sajnos, az utókor szemében mintha feledésbe merült volna Kállay munkássága, mert nem tudok arról, hogy a 2014-es megemlékezés óta a helyi általános iskola diákjai akár egy szál virággal is lerótták volna kegyeletüket a hantnál.

Nagy Iván nyughelye Horpácson

Révedezésem következő állomása Horpács lett. Itt is számtalanul megfordultam már Felsőgyőri Nagy Iván, a Palóc Múzeum alapítója, a kiváló családtörténet-kutató sírjánál, és a temetővel szemközt az út másik oldalán szintén többször fejet hajtottam Mikszáth Kálmán felesége, Mauks Ilona nyughelyénél.

Balassagyarmaton, a Patvarci úti, katolikus ravatalozóhoz vezető út bejárata mellett található Csikász István kopjafája, ahova ugyancsak gyakrabban ellátogatok, mivel személyes jó ismerőse voltam az Ipoly-parti város kulturális polihisztorának. Beljebb pedig május végén Jobbágy Károly sírjánál találkoznak a költő utókori tisztelője, míg balra, a belső út mellett Horváth Endre sírjára kerülnek koszorúk a pénzjegytervező művész őszi emléknapján.

Balassagyarmaton a Honvédelmi Minisztérium újította fel a hősi halottak hantjait

Végezetül természetesen nem feledkezhetem el november elseje táján a hősi halott katonákról sem. Néhány évvel ezelőtt a Honvédelmi Minisztérium jóvoltából teljesen megújult a balassagyarmati hősi temető, ahol főleg az első világháború idején a helyi kórházban meghalt katonák nyugszanak, és a Legbátrabb Város 1919-es harcaiban halálos sebet kapott cseh légionáriusok sírkövei állnak, „az elesett katona már nem ellenség” jelszava jegyében, hasonlóképpen oldalvást az orosz állam által emelt monumentális szovjet hősi emlékmű, amely szinte beteríti az egész teret.

Szivacsenko közkatona sírja Őrhalomban

Utolsó révedezésem színtere lakóhelyem, Őrhalom temetője. Kisgyermek koromban nagymamám kíséretében mindig elmentem a jobb oldali parcellába, ahol a falu közeli csatában elhunyt szovjet közkatona nyugszik. Akkoriban, tíz-tizenegy esztendősen kezdő orosz tudásommal nehezen bogoztam ki a cirill betűvel írt Szivacsenko nevet, azaz feltehetően ukrán lehetett az itt elhantolt katona.

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Fagyállóval ölik a macskákat Borsosberényben?!

Az egyik szomszédos településről érkezett a hír a minap portálunkhoz, hogy állítólag fagyállóval ölik a házimacskákat Borsosberény egyik utcájában. Az érintett tulajdonosok azonban nem kívántak nyilatkozni a részletekről a Palóc Hírnöknek. A felelős állattartás fogalma még egyáltalán nem kellőképpen elterjedt hazánkban, hiszen szinte naponta találkozunk a sajtóban olyan információkkal, amelyek szabadon csellengő kutyákról, túlzott macskaszaporulatokról… Bővebben

Bővebben...