Termelői piac épül és több külterületi út megújul idén Szügyben

A már megkezdett projektek befejezését tartja idén legfontosabb feladatának Szügy önkormányzata. Már megkezdődött a termelői piac építésének előkészülete, és több külterületi út is megújul 2025-ben a településen.

A részletekről Hugyeczné Giebiszer Beátával, a nyugat-nógrádi község tavaly megválasztott polgármesterével beszélgettünk. A faluvezető elöljáróban elmondta, ebben az esztendőben a már elnyert pályázatok fizikai megvalósítását, illetve a megkezdett beruházások befejezését tekintik a legfontosabb feladatnak.

A falu északi részén készül majd el a termelői piac
  • A Vidékfejlesztési Program keretében összesen hat külterületi út megújítására nyertünk el támogatást – fejtette ki a Palóc Hírnök megkeresésére a polgármester. – Ezek mindegyike gyakorta használt szakasz a mezőgazdasági vállalkozók, illetve az erdészeti munkatársak által, és kiemelt cél számunkra, hogy a közúttól távolabb fekvő részek is könnyebben, zökkenőmentesebben megközelíthetőek legyenek.

Hugyeczné Giebiszer Beáta hozzátette, nemrégiben megindult a termelői piac kialakítása, főként tereprendezéssel. A település északi határában szemeltek ki erre alkalmas területet, ami közvetlenül a községen áthaladó, Aszód felé vezető út mentén található. Az ugyancsak központi támogatásból megvalósuló kivitelezés megközelítőleg százmillió forintba kerül.

Több fontos kivitelezést fejez be idén a község önkormányzata
  • A Mikszáth utcában mintegy háromszáz méteres szakaszon önkormányzati önerőből épül nemsokára új járda, míg a falu központjában lévő, nagy kihasználtságú játszótéren a lakossági igényekhez igazodva vizesblokk készül el hamarosan – hangsúlyozta a polgármester asszony, végezetül kitért még arra, hogy összeállították Szügy kulturális programkínálatát, így áprilisban köszöntik majd a Népviseletek Napját, augusztus első szombatján tartják a falunapot és ősszel természetesen nem maradhat el a szüreti mulatság sem.

Nógrád

Óvodások körében népszerűsíti a környezetvédelmet a Cserhát Natúrpark

Két hónapon keresztül népszerűsítette és népszerűsíti a környezettudatos szemléletmódot a nógrádi óvodások körében a Cserhát Natúrpark. A részletekről a natúrpark képviseletében Rásztoka-Veres Eszter természetvédelmi mérnök, oktatási referens számolt be portálunknak, aki az interaktív előadásokat is tartotta a gyermekeknek az érintett falvakban. A szakember elöljáróban kiemelte, hogy a Cserhát Natúrpark kiemelt feladatának tekinti a gyermekek környezeti… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Történelmi bravúrral jutott fel a Magyar Kupa főtáblájára a Patak FC

Két osztállyal magasabb szinten játszó ellenfelével szemben ért el hazai pályán bravúros döntetlent a labdarúgó Magyar Kupa Nógrád vármegyei selejtezőjében a Patak FC csapata, ezzel sporttörténelmi sikert aratva fennállása során először jutott fel az országos főtáblára. A vármegyei harmadik vonalban szereplő nyugat-nógrádi alakulat a sorsdöntő összecsapáson a Bánk vármegyei első osztályban vitézkedő gárdáját fogadta a… Bővebben

Bővebben...
Nógrád

Horpácson készült az ezer tó(csa) falujának fotója

Érdekes kép kering napok óta a facebookon. A fotó Horpácson készült néhány nappal ezelőtt, a kiadós esőzést követően. A felvételt – beazonosítva a google térképen – Mikszáth Kálmán kedves községében a Pusztaberki felé vezető elágazó környékén kattintották, amit maga Molnár Zoltán, a település polgármestere posztolt ki az interneten, azzal a hangzatos felirattal, hogy „Horpács az… Bővebben

Bővebben...