Ha megkérdeznénk manapság a fiatalabb nemzedékek tagjait, vajon mennyi rajzfilm címét tudnák felsorolni, amelyek a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben készültek, nem tudom, elérné-e ez a szám átlagban az ötöt-hatot. Talán ezért is hívták életre a november 15-17-i hétvégére a magyar rajzfilmünnepet, melynek kiterjedt csápjai a mi kies palóc vidékünkre is elágaznak.
Bezzeg, ha ugyanezt a kérdést az én korosztályomnak, azaz a mai ötveneseknek tennék fel, azt hiszem végeláthatatlanná nyúlna ez a sor, elvégre mi ezeken nőttünk fel. Buzgón néztük, amint Frakk, a macskák réme Károly bácsi biztatására kergeti Lukréciát és Szerénkét, amint Pom-pom, mint „papucs orrán pamutboly” kitartóan várja a fák ágain, hogy kis gazdája, Picur kilépjen az iskola kapuján, figyeltük Mézga Aladárt, aki az éj leple alatt felfújható űrhajóján csillagközi utakat tesz meg, mosolyogtunk Kukori és Kotkoda cserfes vitatkozásain, és persze szemléltük a Magyar népmesék örökbecsű darabjait a furfangos Mátyás királlyal, az élelmes parasztlánnyal, az égig érő fa történetével, és még mondhatnám, mondhatnám a példákat.
Amikor elérkezett az esti mese ideje, és manócska-babáját szorongatva a kedves tévémaci elhelyezkedett a kényelmes fotelben, mi is leültünk, s egy kis nemzetközi kitekintésben láttuk Lolkát és Bolkát, a szavannai vadász Pampalini vadállat-kergetését, a mindig okvetetlenkedő kis vakondot, no meg a cseh betyár Rumcájszt, a Jicin környéki erdők parasztjainak büszke védelmezőjét.
És ott voltak a többiek, az egész estét betöltő rajfilmek: Vahur gondos nevelésében cseperedett fel a kisróka, Vuk, akin még a „simabőrű” sem foghatott ki, a Jókai Mór művéből készült Szaffi, a Macskafogó, amelyben a főszereplő szuperegér Grabowski már-már James Bond-szerű erényeket csillogtatott, vagy a Hófehér, ez a Hófehérke meséjét ironikusan-élcesen eltorzító remekmű, olyan figurákkal, mint Szatíró a vadász, az önjelölt királynő Egetverő Arrogancia, és a birodalom kissé hóbortos feje, Oroszlánszagú Leó.
Ebből a felsorolásból biztos sok minden kimaradt Viziók-csodapóktól kezdve a Kockásfülű nyúlon keresztül a Nagy ho-ho-horgászig, de biztos vagyok benne, hogy elérkezik még a magyar rajzfilmek reneszánsza, talán éppen ennek a hétvégének az áldásos népszerűsítő hatása által.
