Kitakarították a nógrádi várhoz vezető út környezetét

Az esztendő első napjaiban számoltunk be arról, hogy az előzetes várakozások és állami ígéretek szerint még az idén megkezdődhet Nógrád várának felújítása. Ám míg ez elindul, az önkéntesek közreműködésével több ütemben szépítik meg az erődítményhez vezető út környezetét.

A gyerekek is alaposan kivették részüket a takarításból (fotó: facebook)

Nemrégiben a facebook-on Dávid Barbara, a község polgármestere számolt be a legutóbbi akcióról. Tájékoztatásában megköszönte az elmúlt hétvégén a helyszínen serénykedő embereknek, a várdomb szebbé tételéért nyújtott közösségi tevékenységet. Megállapítása szerint jó hangulatban telt a munka ideje, hatalmasat alkottak a szorgos kezek. A képek arról tanúskodnak, hogy még a legkisebbek is aktívan kivették részüket a takarításból, míg a felnőttek magasabb részeken gépi eszközökkel is gyérítették a burjánzó növényzetet, eltávolították az oda nem való fákat, cserjéket.

A felnőttek gépi eszközöket is bevetetettek a burjánzó növényzet eltávolítására (fotó: facebook)

A polgármester hozzátette, a romokhoz felvezető út mentén rengeteg még a gazos terület, de az elkövetkező alkalmak során közös összefogással ezeket is szebbé tudják majd varázsolni.

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Fagyállóval ölik a macskákat Borsosberényben?!

Az egyik szomszédos településről érkezett a hír a minap portálunkhoz, hogy állítólag fagyállóval ölik a házimacskákat Borsosberény egyik utcájában. Az érintett tulajdonosok azonban nem kívántak nyilatkozni a részletekről a Palóc Hírnöknek. A felelős állattartás fogalma még egyáltalán nem kellőképpen elterjedt hazánkban, hiszen szinte naponta találkozunk a sajtóban olyan információkkal, amelyek szabadon csellengő kutyákról, túlzott macskaszaporulatokról… Bővebben

Bővebben...