Vezetés közben sétáltatott egy kutyát

A kocsiablakán kilógatott pórázon sétáltatott egy kutyát vezetés közben egy elmebajos.

Sokakat felháborított az a videó, amit a Szurkolók az Állatokért Alapítvány tett közzé FaceBook-oldalán, melyen egy az M3-as autópályára vezető körforgalomban, vezetés közben, az autója mellett sétáltatott egy kutyát egy sofőr.

Az alapítvány alapítója, Kapin Ricsi a heol.hu-nak azt nyilatkozta, hogy miután elküldték nekik a videót, feljelentést tettek állatveszélyeztetés miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

Kifejtette: „Lehetett jószándékú is, hogy befogott egy kóbor kutyát, de ennek akkor sem ez a módja. A felvételen látható, hogy az úttesten átrohan előttük egy másik kutya. Ha segíteni akarunk, akkor félreállunk, betesszük az állatot az autóba, vagy hívunk egy állatvédőt. Így az autó mellett bármi történhet: ugrik egyet, a kocsi alá esik, megtámadja egy másik állat. Ilyenért pénzbüntetés, megrovás járhat. Ilyet poénból sem csinálunk.”

Hozzátette: „Aki felvette ezt az egészet, a felvétel elkészítése után hívhatott volna rendőrt, állatvédőt. Az jó, hogy bizonyítékot készített, ezt mindig kérjük is, de nem elég nekünk elküldeni, mert ezzel akkor és ott a veszélyben lévő állat helyzete nem oldódik meg. Mi mindenesetre megtettük a feljelentést.”

Kiemelt kép: Szurkolók az Állatokért Alapítvány (FaceBook-oldal)

Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Fagyállóval ölik a macskákat Borsosberényben?!

Az egyik szomszédos településről érkezett a hír a minap portálunkhoz, hogy állítólag fagyállóval ölik a házimacskákat Borsosberény egyik utcájában. Az érintett tulajdonosok azonban nem kívántak nyilatkozni a részletekről a Palóc Hírnöknek. A felelős állattartás fogalma még egyáltalán nem kellőképpen elterjedt hazánkban, hiszen szinte naponta találkozunk a sajtóban olyan információkkal, amelyek szabadon csellengő kutyákról, túlzott macskaszaporulatokról… Bővebben

Bővebben...