Szeretném előre leszögezni, jelen írás kizárólag a SAJÁT, SZEMÉLYES véleményemet tükrözi, és nem a Palóc Hírnök általános álláspontját, még inkább nem a Mi Hazánk Mozgalom nézetét ebben a témában. Teszem a kijelentést azért, mert a közelmúltban sokan teljesen összemosták ezt a három halmazt.
Nem tetszik nekem ez a fenenagy magabiztosság a Tisza Párt részéről, amely teljes mértékben megmutatkozott Magyar Péter nemrégiben Balassagyarmaton tartott választási nagygyűlésén. Erre egy sporthasonlattal élnék, elvégre a kampány is maga egy verseny. Ha én a maratoni futásban az élen loholva elérem az utolsó két kilométert, és hátra tekintve egyetlen riválist sem észlelek a közvetlen közelemben, még nem fogom az ég felé nyújtani, vagy diadalittasan széttárni a kezeimet, mert ugye ott van még a táv maradék része, amin bármi előfordulhat. Legfeljebb akkor hathat át a mámor érzése, ha a célvonal előtt pár méterrel nincs körülöttem már vetélytárs, és biztossá vált a sikerem.
A választási hajrá viszont még egyáltalán nem tart itt, bezzeg a Tisza, élén a főnökkel, meg az összes jelöltjével, nem óvatoskodik a hangzatos öndicsérettel. Csakhogy a kommunikációjából hiányzik a „ha” szócska. Ugyanis a viadal merőben nyílt, nincs itt a győzelem perce. Ilyenkor nem illik olyanokat mondani, hogy megcsináljuk ezt meg azt, korszerűsítünk, felújítunk, meggyógyítunk, rendbehozunk, satöbbi, mindenfajta feltételes mód nélkül. Április tizenharmadikán megtehetik, ha úgy alakulnak a körülmények, előtte azonban kizárólag serény és felelőtlen ötletelésnek tekinthetők. Amennyiben ott lenne a „ha” szó, vagy a „megpróbáljuk megvalósítani” összetétel, akkor az esetleges kudarc után a szembesítés sem annyira kellemetlen. Így azonban… Vagyis jobb lenne óvatosabban bánni a szavakkal, kedves tiszások, még akkor is, ha egyes közvéleménykutatások alapján némiképp érthető ez a felfokozott várakozás.
Molnár Zoltán ugyanígy ígérget „kicsiben”. Amit február 25-én felolvasott (!) a tíz percél is hosszabb nyilvános szűzbeszédében (ami telis-tele volt olvasási hibával, és nem elfogadható kifogás, hogy túlizgulta magát, meg rutintalan a hasonló feladatokban, elvégre lehetett volna rá sok-sok mód és alkalom, hogy mondjuk a tükör előtt többször elpróbálja a szónoklatát – de ez az egészet tekintve nüansznyi részletkérdés), erről tanúskodott. Ha valaki vette a fáradtságot és a honatya-várományos által felsorolt tételek bekerülési költségét egyesével összeszámolta, bizony milliárdnál milliárdabbra rúgó szám jött ki, kérdés persze, mindezt honnan fogják majd finanszírozni, hiszen még a végállomás közelében sem járnak a politikai harcban. Ez is retorikai felelőtlenség az én szememben, bármennyire szép, hasznosnak tűnő és előremutató elképzelések széles és hosszú tárháza.
Mindezek a kifogásaim tehát nem elsősorban tartalmi, sokkal inkább formai jellegűek. A kétségeim szintúgy. Én nem hivatkozom arra, mint a helyi médiában részemről meg nem értett kollégaként dolgozó sajtómunkatársak teszik, hogy Molnár Zoltán „idegen”, mert ugye Balla Mihály is erősen „zöldfülű” nyugat-nógrádi volt akkor, amikor 1998-ban először beülhetett a parlamenti székébe. Azt sem harsogom, hogy a Tisza-aspiráns nem ismeri a helyi viszonyokat, hiszen alaposan körbeveszik önjelölt tanácsadók, akiknek a „segítsége” nap mint nap megtapasztalható a Molnár-szövegekben. Csupán a saját fejemre, a saját érzéseimre támaszkodom, amelyek a Tisza itteni vonulatával kapcsolatban egyáltalán nem kedvezőek és hízelgőek.
Mindenesetre kíváncsian várom, mi lesz április 12-én.
(Jelen írással a szerző befejezettnek nyilvánítja a Tisza Párttal bármilyen formában történő nyilvános foglalkozást.)
