Újabb pofátlanságot láthattunk a MÁV-tól

„Elfelejtett” megállni egy vonat Hatvanban.

A MÁV-nak köszönhetően a magyar utasoknak rendszerint bele kell törődniük, hogy a jegyüket vagy bérletüket dobhatják a kukába, és adott esetben kénytelenek mérföldeket gyalogolni.

Mind megszokhattuk már a Magyar Államvasutak Zrt. égebkiáltó, bicskanyitogató pofátlanságait.

Kedvenc állami intézményünk ismét nagyot alkotott, ugyanis a 07:20-kor induló 33539-es Aszód-Hatvan személyvonat úgy döntött, hogy ma reggel nincs kedve közlekedni.

Ezekben az igencsak gyakori esetekben nehéz eldönteni, hogy vajon a MÁV vezérigazgatósága ultraprotekcionista dilettáns élősködők gyülekezete, vagy pedig egyenesen szociopata gazemberek összeesküvése, akik szándékosan szórakoznak a magyar emberek életével, mert a fene nagy gazdagságukban túlságosan unatkoznak. A választ egyelőre nem tudjuk.

Biztosan nagyon szórakoztató lehet, hogy a MÁV miatt a megélni egyébként is alig tudó magyarok rendszeresen 20-30 perceket vagy akár órákat késnek reggelente a munkahelyükről.

Csupán négy napja történt az az eset is, hogy az utasoknak pótlóbuszra kellett átszállniuk Veresegyházon az Aszód-Vác vonalon, ugyanis – Figyelem! – a MÁV-vezetőség hirtelen úgy döntött, hogy aznap este fákat fog vágatni a vasút mellett! De hogy emiatt mi a fenéért kellett leállítani az összes vonatot, az már egy mélyfilozófiai kérdés.

A MÁV-nak minden bizonnyal volna elég pénze egy 10.000 forintos kötélre, amivel favágás közben a dolgozók meg tudnák akadályozni, hogy a fák a sínekre dőljenek.

De olybá tűnik, a MÁV vezérigazgatói vagy elitták az összes pénzüket, amelyet kötelességük lett volna a fejlesztésekre fordítaniuk, vagy nemes egyszerűséggel nagy kihívást jelent nekik a gondolkodás.

De a legvérlázítóbb még nem is ez (!), hanem az, hogy az utasokat NEM ÉRTESÍTETTÉK A MENETRENDVÁLTOZÁSRÓL, csak aznap, amikor megkezdték a munkálatokat! Márpedig igencsak komoly változás volt ez. Ez kivételesen nem reggel, hanem éjszaka történt.

Hasonló esetekben a minimum az lenne, hogy két héttel a menetrendváltozás bekövetkezte és a munkálatok megkezdése előtt MINDENHOL (az összes létező hangosbemondón, minden hírfelületen, email-ben) ÉRTESÍTIK azokat a szerencsétlen utasokat – akik havonta több tízezer forintot költenek a bérletükre -, hogy fel tudjanak készülni arra, hogy bizony két hét múlva nem fognak vonattal eljutni A-ból B-be az éjszaka közepén a munkából vagy munkába, mert NEM LESZ VONAT!

Az igazán szomorú és mélységesen felháborító pedig az, hogy még egy regényt írhatnák a MÁV embertelen szélhámosságairól.

Reméljük, egy napon majd megfizetnek a bűneikért!

Kiemelt kép: dehir.hu

Aktuális

Pénteki gondolatok (35.) – Habemus papam

Nem vagyok vallásos, nem részesültem ilyen jellegű nevelésben sem otthon, sem a templomban. Nem bérmálkoztam, nem voltam elsőáldozó, misén legfeljebb puszta kíváncsiságból, vagy szomorú kötelességből fordultam meg, így aztán kézenfekvő, hogy nincs istenhitem. Sőt, egy kicsit még antiklerikálisnak is vallom magam, különösképpen a mostanában tapasztalt egyházi visszaélések okán. A pápákat azonban mindig tiszteltem. Nem elsősorban… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Elkészült Berkenyén az állomás – valóban feléledhet a nyugat-nógrádi vasút?

Nemrégiben osztotta meg a facebook-on a hírt German József, Berkenye polgármestere, hogy elkészült a falu vasútállomás-épületének korszerűsítése. Ezzel együtt újabb lépésekkel járnak előbbre a térségben a nyugat-nógrádi kötöttpályás közlekedési hálózat felélesztésének kezdeményezésében. A berkenyei vasútállomás épületének állaga az elmúlt években rendkívül leromlott, még a téli hónapokban sem szívesen mentek be a fedett helyre azok az… Bővebben

Bővebben...
Aktuális

Tényleg ennyit ér a futball?

Igen meghökkentő állítással rukkolt elő a minap az egyik testnevelő tanár kolléga a Nógrád vármegyei általános iskolás atlétikai diákolimpiai döntőn. Azt mondta, azért nem tudta a legjobb emberét elhozni Balassagyarmatra az ötödik-hatodik osztályos fiú csapattal, mert a labdarúgó edzője nemes egyszerűséggel eltiltotta a gyermeket a viadaltól, holott vele bajnokesélyes lett volna a társaság. Pontosabban a… Bővebben

Bővebben...